|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 55 találat | lapozás: 1-30 | 31-55 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szamosközi István 2007. január 9.Plágium gyanúja merült fel Szamosközi István egyetemi tanár, dékán-helyettes, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának alelnöke doktori dolgozatával, valamint az annak alapján kiadott kötettel kapcsolatosan – jelezte január 8-án tartott sajtóértekezletén Bodó Barna egyetemi tanár, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke. Mind a doktori dolgozatban, mind az Evaluarea potentialului la elevi című könyvben előfordul ugyanaz a csaknem három teljes oldalt kitevő szöveg, amely megtalálható egy korábban megjelent francia könyvben /a Fredi P. Düchel által szerkesztett Textes de base en pédagogie – l’éducation cognitive – le développement de la capacité d’apprentissage et son évaluation című kötetben/. A szövegátvétel részben szó szerinti, részben csak a kifejezésmód változik. A szóban forgó szöveg három szerzője (Jean Louis Paour, Jeanine Jaume, Odile de Robillard) azonban sem lábjegyzetben, sem a forrásmunkák között nincs feltüntetve. A megvádolt tanár a Szabadságnak elmondta: soha nem látta a szóban forgó francia kötetet, nem vett át abból semmit, és nem is vehetett, mert nem olvas franciául. A BBTE azzal vádolta Hantz Pétert és Kovács Lehelt, hogy tudományos munkájukat elhanyagolják – fejtette ki Bodó. Ehhez képest, Hantz két doktorátus birtokában (egyet Budapesten, egyet Genfben szerzett) számos rangos szaklapban megjelent cikk szerzője, egyik szakmunkája a legtekintélyesebb fizikai lapban, a Physical Review Letters-ben jelent meg, ezt Kolozsváron nem sokan mondhatják el magukról – jegyezte meg Bodó. Hantznak az utóbbi 5 évben 7 szakdolgozata jelent meg, 2006-ban pedig (amikor a rektor szerint „elhanyagolta a tudományt”) további 4 publikációját fogadták el rangos hazai és külföldi lapok. Kovács Lehel több budapesti és bécsi szaklapban rendszeresen közöl, hazai kiadványokat szerkeszt, 6 konferencia összefoglaló kötetében szerepel, mint szerző. Bár még csak 32 éves, három tudományos kötetnek egyedüli, további négynek pedig társ szerzője. Ehhez képest, a BKB törekvéseit nyíltan ellenző Szamosközi István tudományos munkásságáról nagyon nehéz megtudni bármit is – közölte Bodó. Az egyetem honlapján nem szerepelnek erről adatok. A BKB elnöke bejelentette: szövegek, vagy szövegrészletek átvétele a forrás megjelölése nélkül mind a törvények, mind az értelmező szótár szerint plágiumnak minősül, az oktatási tárcához fordulnak, hogy az illetékes hatóság ítélje meg: megalapozott-e vagy sem a Szamosközi Istvánnal szemben felmerült plágium-gyanú? Bodó szerint Szamosközi személye körül más szempontok miatt is gond van: az általa betöltött vezető tisztségek (dékán-helyettes, az Akadémiai Tanács alelnöke, a Távoktatási szakosztály igazgatója stb.) egy részét a tanügyi alkalmazottak jogállására vonatkozó 1996-ban elfogadott törvény értelmében nem töltheti be ugyanaz a személy. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Bodó Barna: Szamosközi plagizált? A BKB az oktatási minisztériumhoz fordul. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./2007. január 10.Közleményben foglalt állást a Szamosközi István ellen felmerült plágium-gyanúval kapcsolatban a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektori hivatala. Ebben kijelentik: a Bodó Barna egyetemi tanár által megfogalmazott vádak a „decemberben megkezdett kampány részei”, és azok ellen irányulnak, akik nem értenek egyet vele s csoportjával. A rektori hivatal úgy véli: rágalmazó kijelentésekről van szó. Bodó Barna állításával ellentétben, nincs szó plagizálásról – áll a közleményben. A BBTE rektori hivatala szerint Bodó „kétségbeesésében” bármit megtámad. Rágalmaz, befeketít és zsarol. Hozzáteszik: az ügyet lezártnak tekintik. Előzőleg Bodó sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra a tényre, hogy Szamosközi Istvánnak, az Akadémiai Tanács alelnökének doktori dolgozata (valamint az annak alapján kiadott könyv) három oldala részben szó szerint, részben gondolatmenetében megegyezik egy korábban megjelent francia szakmunkával. A BBTE közleményével kapcsolatban Bodó Barna elmondta: ez a stílus jellemző az egyetem vezetőségére. Sértegetnek, minősítenek. Közben kiderült: az egyetemről kizárt oktatók csak kísérővel közlekedhetnek az intézmény épületében, Hantz Péter január 9-én csak így mehetett be volt munkahelyére. Valószínűleg az a cél, hogy a két oktató ne tarthassa meg az óráit. Hantz elmondta, ennek ellenére zavartalanul taníthatott. A kapusokat azonban figyelmeztette: utoljára tűri el azt, hogy írásbeli utasítás nélkül feltartóztatják. Legközelebb nem hajlandó kivárni, amíg egyik kapus előkeríti a másikat, aki végigkíséri őt az épületen, csak ha az felmutatja az erről szóló írásbeli utasítást. Az egyetem vezetősége számos további óvintézkedést vetett be: a laboratórium ajtaján (ahol Hantz dolgozott) kicserélték a zárat, a folyosón videokamerákat szereltek fel, és egy külön szobából valaki állandóan megfigyelés alatt tartja az eseményeket. /(ercsey): Kiáll Szamosközi mellett a BBTE. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./2007. január 12.A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek január 11-én tartott ülésének első napirendi pontja a magyar tagozat működési szabályzat-tervezetének véglegesítése volt. Ez a szabályzat alapozná meg a magyar tagozat döntési, illetve működési önállóságát a jelenlegi keretek között, mivel önálló magyar karok még nem létesülhettek az egyetemen. Korábban a tagozat ügyvezetését vállaló bizottság tagjai, Ionescu Klára, Magyari Tivadar és Veress Károly a tagozatvezetők nevében arra kérték a rektort, hivatalosan garantálja, hogy a magyar tagozat működési szabályzatát is megtárgyalják a következő szenátusi ülésen. Korábban több javaslat is született a Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus elbocsátása nyomán kialakult patthelyzetből való kilábalásra. Egyesek szerint most már sorsukra kell hagyni a menesztett adjunktusokat, hiszen maguk vállalták munkaszerződésük felbontásának kockázatát. Másik lehetőségként az általános sztrájk meghirdetése fogalmazódott meg. A BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa korábban azon a véleményen volt, hogy addig nem jelölnek új magyar rektor-helyetteseket, amíg az egyetem vezetősége, – elsősorban a rektor – nem válaszol az általuk felvetett kérdésekre. Nicolae Bocsan rektor tervei szerint Szamosközi Istvánt lett volna a megfelelő rektor-helyettes, azonban a vele kapcsolatban felmerült plágiumgyanú miatt a BBTE vezetősége lemondott erről az elképzelésről. /Kelemen Tamás: Prioritás: a működés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./2007. január 31.Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke levelet írt Göncz Kinga magyar külügyminiszternek, ismertetve álláspontját a román külügyminiszter, illetve az egyetemvezetés legutóbbi nyilatkozataival kapcsolatban. Hantz Péter kifejtette: a magyar feliratozásra vonatkozó egyetemi dokumentumokat úgy fogalmazták meg, hogy többféleképpen is lehessen azokat értelmezni. Úgy véli: valószínű, hogy az egyetem vezetői elveszítették realitásérzéküket, és nem taktikai megfontolásból, hanem saját ostobaságuk által indíttatva támadták a román külügyminisztert. A BKB-alelnök levelében ismertette a vonatkozó kezdeményezések, döntések és a kibocsátott okmányok történetét, hangsúlyozva, hogy a megállapított határidők jelentése nem világos. Több okirat egymásnak ellentmondó intézkedéseket, utasításokat tartalmaz. Hantz emlékeztet rá, hogy 2005 novemberében Salat Levente és Nagy László volt rektor-helyettesek, valamint Szamosközi István, az Akadémiai Tanács alelnöke végiglátogatták a magyar tagozat kari közösségeit. Ennek során Szamosközi többször kijelentette, hogy a magyar feliratok pár napon belül elkészülnek, és kikerülnek az egyetem falaira. Mindezt megemlíti az a Brüsszelben terjesztett BBTE-kiadvány is, amelyben azt állítják, hogy az egyetem falain többnyelvű feliratok vannak. Hantz szerint az egyetemi vezetők nem akarják kihelyezni a magyar feliratokat, az erre vonatkozó zavaros rendeleteket csak azért adták ki, hogy elaltassák a magyar közösség figyelmét. /Hantz Péter levele Göncz Kingának. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./2007. július 16.Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint nem igaz, hogy „maga az egyetem megtévesztő információt nyújt a saját maga által biztosított anyanyelvi oktatásra vonatkozóan. ” Kása Zoltán ezt az állítást cáfolta, a BBTE kedvezőbb színben próbálja feltüntetni magát. A multikulturalitásra való hivatkozással szemben az egyetem nem is többnyelvű, csupán több nyelven folyik az oktatás (román, magyar, német, angol). A felvételi plakátok és az újságokban közölt reklámok szerint a jogi karon van magyar nyelvű oktatás, holott csak egy-két tárgyat tanítanak magyarul. Az viszont igaz, hogy a magyar diákok külön helyekre felvételiznek, akárcsak azokon a szakokon, ahol magyarul tanítanak. A rektori nyilatkozatok szerint a magyar tagozatnak teljes autonómiája van, minden szinten (tanszék, kar, egyetem) dönthet a saját ügyeiről. Az egyetemi chartában tényleg szerepel az, hogy a tagozatvezető minden szinten felel az illető tagozatért. Amikor az egyetem vezetősége ráerőszakolta véleményét a szenátusra, és megszavaztatta a két adjunktus kolléga kizárását, az illető tagozatvezetőket semmilyen szinten nem kérdezték meg, sőt tiltakozásuk ellenére döntöttek. A magyar tanárok többsége írásban tiltakozott a döntés ellen, de hiába. A rektor 2006. február 27-i nyilatkozata szerint az egyetemen 19 román, 16 magyar és 10 német tannyelvű kar létezik. Összeadva ez 45 kart jelentene, holott az egyetemen jelenleg 21 kar van. A csúsztatás ott van, hogy hiányzik az „is” szócska. A 21 karból négyen csak románul tanítanak, kettőn csak magyarul, a többin vegyesen. A német nyelvű oktatás többnyire csak részleges. Ugyanebben a hónapban a rektor ezt írta: „Sajnálatos, hogy voltak olyan esetek, amikor elsőrangú magyar szakembereket (lásd az informatikusok esetét) épp az ugyanolyan szakterületű magyar kollégák nem fogadtak el. ” Kása hangsúlyozta, hogy az informatikán ilyen eset nem volt! Két alkalommal is személyesen kért a rektortól pontosítást az esetről. 2006. március 2-a óta várja iktatott írásbeli kérésére a választ, de az nem jött meg. Az egyetemnek szokása nem válaszolni a kellemetlen kérdésekre, mégha emiatt pereket is veszít. Az egyetem közlönyében, a Buletin Informativ címűben nem szoktak közölni olyan dokumentumokat, amelyek bírálják a jelenlegi struktúrát, egyetemi vezetést. 2005 őszén a magyar tagozat akkori vezetői (Salat Levente, Nagy László, Szamosközi István) végigjárták a karokat, elbeszélgettek a magyar oktatókkal, és elkészítettek egy írásos összefoglalót, amelyet szándékuk szerint a közlönyben megjelentettek volna. Az anyag óvatos bírálata volt a jelenlegi multikulturálisnak mondott struktúrának. Már első mondatában szerepel, hogy a karokon a magyar kollégák körében frusztráltság uralkodik. Ez az anyag nem jelent meg a közlönyben, és az egyetem román vezetősége ráuszította a dokumentum készítőire a dékánokat, akik megpróbáltak mindent cáfolni. 2006 tavaszán a magyar oktatók közgyűlésén majdnem száz jelenlevő ellenszavazat nélküli nyilatkozatát sem közölték, mert az bírálta a vezetőséget. De közöltek különféle nyilatkozatokat, amelyek ellenzik a magyar tanárok kérését a magyar nyelvű karok létesítésére vonatkozóan. Ezek közül kiemelkedik Gyémánt Ladislau szövege, amely elképesztő módon, azt fejtegeti, hogy a magyar karok létrehozása újabb holokauszthoz vezetne! Ebben a közlönyben olvasható az a rövid beadvány, amelyben hárman (Egyed Emese, Sárkány Kiss Endre és Kása Zoltán) kérték a magyar karok létrehozásának megtárgyalását a szenátusban. Nem közölték, hogy ehhez egy pontos terv és sok-sok aláírás tartozik. A magyar főállású oktatóknak több mint kétharmada aláírta ezt a kérést, annak ellenére, hogy például a pszichológiai karon megtiltották a tanároknak az aláírást. Ez a beadvány cáfolta volna azt, hogy itt csupán egy kislétszámú csoport hangoskodik. Rendkívül durva és sértő a rektor Kónya-Hamar Sándor képviselőnek címzett legújabb nyilatkozata. Szerinte semmilyen politikai alakulat, még a Kónya-Hamar Sándoré sem tett annyit a BBTE-n folyó többnyelvű oktatásért, mint maga az egyetem. Kása professzor megjegyezte, emlékeztetnie kellene Bocsan rektort arra, hogy amikor 1993-ban beindult a BBTE-n a teljes magyar nyelvű képzés jónéhány szakon, akkor az politikai egyezség eredménye volt. Az egyetem mára kb. ezerre bővítette az ingyenes helyek számát a magyar szakokon, az tényleg az egyetem érdeme. Az is politikai egyezség hozadéka, hogy a jogi karon már mintegy kilenc éve külön helyekre pályázhatnak a magyar diákok, annak ellenére, hogy azután szinte csak románul tanulnak. A rektor szerint a diplomákat azért kell csak románul kiállítani, mert az az állam nyelve. A Bolyai Egyetem idejében sem volt más a hivatalos nyelv, mégis kétnyelvű diplomákat állítottak ki. /Kása Zoltán egyetemi tanár: BBTE és az igazmondás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./2007. július 20.Cs. Gyimesi Éva áttanulmányozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem időszaki közleményének, a Buletin Informativ című kiadványnak mintegy két évfolyamát, hogy megnézze, milyen a belső tájékoztatás az egyetem ügyeiről. Andrei Marga mint rektor, majd akadémiai tanácsi elnök személyes vonatkozású híreket és levelezést közölt bennük, a személyi kultuszra hajló mértékben. Erre egy példa: Magyari-Vincze Enikő professzor asszony sikeresen futó szakmai projektumait egyetlen nap lesöpörteték az Európai Tanulmányok Intézete képzési, kutatási tervei közül, hogy az a jelszóvá silányodott multikulturális „tanulmányokkal” cseréljék ki. Ezt bizonyítja Kása Zoltán írás a Szabadságban: „2005 őszén a magyar tagozat akkori vezetői (Salat Levente, Nagy László, Szamosközi István) végigjárták a karokat, elbeszélgettek a magyar oktatókkal, és elkészítettek egy írásos összefoglalót, amelyet szándékuk szerint a közlönyben megjelentettek volna. Az anyag óvatos bírálata volt a jelenlegi multikulturálisnak mondott struktúrának. Már első mondatában szerepel, hogy a karokon a magyar kollégák körében frusztráltság uralkodik, de nem volt benne semmi kivetnivaló (hacsak az nem, hogy nem volt elég szókimondó, hanem inkább óvatos). Ennek ellenére nem jelent meg, és az egyetem román vezetősége ráuszította a dokumentum készítőire a dékánokat, akik megpróbáltak mindent cáfolni. ”Cs. Gyimesi Éva ismét elítélte a magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottságot. Nevüket nem írta ki, hanem elismeréssel idézte Borbély Tamás cikkét: „szappanoperává silányulhat az eddig többnyire kudarc jellemezte romániai magyar felsőoktatás ügye, ha civilek, politikusok, szakmai csoportocskák, frakciók továbbra is egyeztetés nélkül, külön-külön tűzik zászlajukra ezt a témát. ” Cs. Gyimesi Éva szerint az egyetem ügye csak oktatók és az egyetem hallgatók ügye. Az egyetem csak a szellemi igényeket kielégítve felelhet meg feladatának. „És ezeket nem lehet – a kis létszámra hivatkozva – lecsavart lángon, félaggyal, félszájjal, félszeretettel kielégíteni. ” /Cs. Gyimesi Éva: Ismét az Egyetem körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./2007. szeptember 6.A BBTE vezetőségének egyik legfontosabb törekvése, hogy bekerüljön a világ első ötszáz egyeteme közé – tájékoztatott Andrei Marga, az akadémiai tanács elnöke, aki szerint a BBTE az egyetemek világranglistáján az 1600–2000-es csoportban található. Nicolae Bocsan rektor közölte, a sikerrel felvételizettek száma meghaladta a 12 ezret, ezekből 2000-re tehető a magyar diákok száma. A szeptemberi felvételi után ez a szám még nagyobb lesz. – A BBTE „eladható” ismereteket biztosít hallgatóinak – kezdte beszédét Szamosközi István, az akadémiai tanács alelnöke, dékán-helyettes, aki szerint BBTE továbbra is vonzó továbbtanulási célpont. /Nagy-Hintós Diana: További újdonságok az egyetemen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./2007. november 16.Tekintélyes pénzösszegek tűnnek el a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának költségvetéséből – állította a szerkesztőség címére eljuttatott levelében Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke. A levél szerint a BKB magyar tagozatvezetők és professzorok által szolgáltatott adatok felhasználásával, felmérést készített a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának anyagi helyzetéről. A felmérés részben becsléseken alapul, mert az egyetemi vezetők a lényeges költségvetési adatokat több professzor és tagozatvezető kérésére sem adták ki. Hantz Péter szerint néhány esetben azzal hárították el a kérést, hogy ezek az adatok titkosak. „A megszerzett részletinformációkból egyértelműen kiderül, hogy az RMDSZ által a magyarul tanuló diákok számára kieszközölt kétszeres fejkvóta, amely az idén már befolyt az egyetem kasszájába, nem jut el a magyar tagozatig” – írta a kolozsvári egyetem tavaly novemberben elbocsátott oktatója. Hantz úgy véli, a magyar tagozat számára járó pénz tekintélyes része „szőrén-szálán eltűnik”. „Mindez aligha történhet a magyar tagozat vezetőinek – Magyari Tivadar, Szamosközi István és Nagy László – tudta és hallgatólagos beleegyezése nélkül” – olvasható Hantz levelében. A levél kapcsán Magyari Tivadar, a BBTE rektor-helyettese nevetségesnek minősítette a Hantz Péter által megfogalmazott vádakat. Mint hangsúlyozta, a magyar diákoknak szánt állami támogatások felhasználásáról pontos kimutatásokat vezetnek. „Sehol a világon, egyetlen egyetemen sem hozzák nyilvánosságra az adott intézmények költségvetési sarokszámait, ha ezt egy utcáról betoppanó személy esetleg látni szeretné” – fogalmazott a rektor-helyettes. /Gyergyai Csaba: Hantz Péter: lopnak a Babes–Bolyain. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./2007. december 11.Történelmi tétje van a mostani egyetemi választásoknak a BBTE magyar részlegén. Ha most engedik, hogy a csucsuják, szamosközik, vinczemáriák, nagylászlók megmaradjanak a vezetőségben, hosszú ideig lehetőséget kapnak a mindennel elégedett magyar vezetők, hangsúlyozta az egyetem magyar oktatóihoz írt nyílt levelében Jakab Attila, tudományos kutató. Nem szabad többet megengedni, hogy egy Szamosközi bekerüljön a vezetőségbe. Sok szempontból jó az, amit Magyari Tivadar művel, de ez nem az igazi út. Ő ugyanis belemerevíti a magyar felsőoktatást egy status quóba. Ez a közös román–magyar egyetem modellje. Tehát őt nem szabad újraválasztani! Olyan magyar rektor-helyettest kell választani, aki nem működik együtt a rektorral. Egy-két éves kimaradást, szervezési gondot a szülők és diákok meg fognak bocsátani. A diákok akár két szemeszterre is jogosultak befagyasztani a tanulmányaikat. Egy részüket átmenetileg átveheti a Sapientia, míg a helyzet rendeződik. A tanári kar általános sztrájkba kezdhet. Nem kell hozzá két szemeszter, mert egy-két hónap alatt beadják a derekukat. /Jakab Attila, tudományos kutató: Tisztelt magyar oktatói kar! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ Az említettek: Csucsuja István, Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese, Szamosközi István az Akadémiai Tanács alelnöke, Pszichológia és Neveléstudomány Kar tanára, Vincze Mária Közgazdasági Kar dékán-helyettese, Nagy László rektor-helyettes.2007. december 13.Elmérgesedett a viszony Magyari Tivadar, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettese, a magyar tagozat vezetője és Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke között. A BKB alelnöke néhány hete fogalmazta meg először: számításai szerint a BBTE magyar és német oktatási vonalai keretében anyanyelvükön tanuló egyetemi hallgatók után járó megemelt fejkvóta felhasználása nem a törvény által megszabott módon történik. Az Oktatási Minisztérium ugyanis néhány éve egy magyar tagozatos, állami helyen tanuló diákért kétszer annyi pénzt fizet, mint egy román nyelven tanuló diákért. Hantz számítása becsléseken alapszik, mert – miként állítja – az egyetemi vezetők a lényeges költségvetési adatokhoz való hozzáférést több professzor és tagozatvezető kérésére sem tették lehetővé. Azzal hárították el a kérést, hogy ezek az adatok titkosak. „Mindez aligha történhet a magyar tagozat vezetőinek – Magyari Tivadar, Szamosközi István és Nagy László – tudta és hallgatólagos beleegyezése nélkül” – olvasható Hantz levelében. Első reakcióként Magyari Tivadar azzal válaszolt, hogy az egyetemen a magyar diákoknak szánt állami támogatások felhasználásáról pontos kimutatásokat vezetnek, ezt azonban kizárólag a minisztérium által elrendelt időszakos ellenőrzésekkor kötelesek bemutatni. Később a Transindex hírportálon közölt levelében azt állította: az egyetem költségvetése nem titkos, megjelenik az egyetem közlönyében. Azonban a közlöny nem foglalkozik a magyar diákok kétszeres fejkvótájából származó összegek elosztásával. A rektor-helyettes szerint bár a magyar csoportokban kevesebb hallgató van, mint a román csoportokban, a költségek ugyanazok, hiszen „ugyanannyi órát kell tartani, ugyanolyan körülmények között; a magyar oktatóknak azonos besorolásban akkora fizetést kell kapniuk, mint a román kollégáiknak”. Magyari megjegyezte, hogy a magyar oktatók nagy része soha nem támogatta Hantz Pétert, de amikor az oktatót elbocsátották az egyetemről, „betyárbecsületből és elvből” kiálltak mellette. „Van itt egy rektor-helyettes, aki hazudik” – reagált a Transindexen minderre Hantz Péter. Megfogalmazása szerint Magyari Tivadar igyekszik szabotálni a magyar tagozat önállósulási törekvéseit. Válaszként Magyari a Loptunk, aztán hazudtunk című írásában a BKB-ra utalva azt állította: a testület kisajátította a magyar egyetem témáját, összeugrasztotta a magyar oktatókat egymással és a románok egy részével, sőt a nacionalista román oktatók malmára hajtotta a vizet. Magyari úgy véli: a BBTE magyar oktatói „nem kérnek semmilyen önjelölt csoport agitációs munkájából, ami a diákok és tanárok létező tevékenységét és eredményeit vonja kétségbe”. „Ezért fogalmaznak úgy a magyar tanárok már hónapok óta: elég volt, a BKB-ból nem kérnek, akcióit zavarkeltőnek, manipulatívnak tartják” – fogalmazott a BBTE rektor-helyettese. „Utolsó válasz egy utolsó embernek” címmel zárta a vitát Hantz, aki méltóságán alulinak tartja hosszabb levelezésbe bocsátkozni a rektor-helyettessel, aki nem hajlandó pontos választ adni felvetéseire. Szerinte a BBTE-n tapasztalható légkör távolról sem ideális. A magyar oktatók levelezőlistáján közölt levéllel példálózott, amely Magyari eltávolításának esélyeit is felvetette. Két éve felmerült, hogy karokon belül legalább papíron, tanszékekre, illetve magyar és román tagozat szintjére osszák el a minisztériumtól kapott összegeket. „Vannak azonban karok, ahol mindössze a magyar diákok létszáma után kiszámolt összeg nem lenne elegendő” – mondta Magyari. /Lázár Lehel: Hantz kontra Magyari. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./2007. december 17.Vízválasztónak is nevezhetőek a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán lezajlott tanszéki és kari szintű választások. A belső vitákból nem derült ki, hogy s hányan képviselik Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Hantz Péterék által hangoztatott célkitűzéseket. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint a BKB nevében három személynél több nem nyilatkozott a sajtónak, továbbá szerinte ráadásul az egyetlen személy által megírt közleményeket is többnyire a „BKB elnöksége” vagy „a BKB sajtóirodája” írja alá. A magyar tagozaton az a csoportosulás sem tett szert komolyabb befolyásra, amely hajlamos mindent idillikus állapotban feltüntetni. Ennek a vonalnak a prominens képviselője Szamosközi István, aki hosszú évek után elvesztette a gyakorlatilag általa létrehozott Pszichológia és Neveléstudományi Kar magyar tagozatának vezetését. Az egykori dékán-helyettes helyét most Fóris-Ferenczi Rita foglalja el, s Szamosközi csupán annak a belső szabályzatnak köszönhetően őrizheti meg szenátusi tagságát, hogy az Akadémiai Tanács alelnökeként eddig benne volt az egyetem vezetőségében. Az újságíró szerint a BBTE-n a józanság győzött. A BKB-vonal és „az idillisztikus-szárny” kiszorulása következtében olyan vezetőség szükséges, amely a román vezetőséggel folytatott hatékony tárgyalások révén próbálkozik. Az újságíró szerint csak ártanak az egyetemi munka megzavarására irányuló külső akciók. /Borbély Tamás: Vízválasztó megmérettetés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./2007. december 18.Továbbra is Magyari Tivadar vezetheti a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát, ha a tagozat vezetőtanácsának döntéseit az egyetem szenátusa is megerősíti. A szociológus 2007 februárjában került a Salat Levente politológus lemondásával megüresedett tagozatvezető rektor-helyettesi tisztségbe. A december 17-i szavazáson egyedüli jelöltként méretkezett meg. Magyari az ötven leadott szavazat közül 39-et kapott. Változás történt a magyar tagozatnak járó másik rektor-helyettesi poszton. Erre a tisztségre a testület Márkus András matematikust, az algebra tanszék vezetőjét választotta. A tisztségből leköszönő Nagy László fizikust a vezetőtanács az akadémiai tanács alelnöki teendőinek ellátásával bízta meg. Szamosközi István pszichológus neve, aki korábban viselte e tisztséget, el sem hangzott a gyűlésen. A magyar tagozatnak járó akadémiai tanácsi tagságra kellett két jelölt közül választania a testületnek. Pozsony Ferenc néprajzkutató és Benedek József versenyét az utóbbi nyerte. A döntéseket egyébként egy olyan testület hozta, amelynek létét hivatalosan nem ismerte el az egyetem szenátusa. Magyari Tivadar ennek ellenére bizakodónak mutatkozott a döntések szenátusi elismertetése tekintetében. „Nem volt még példa rá az egyetemen, hogy a magyar tagozat által jelölt vezetőket akár tanszéki, akár kari, akár egyetemi szinten ne fogadták volna el a román kollégák. Ráadásul Andrei Marga rektorjelölt is azt ígérte, akárkit választanak a magyar oktatók, elfogadja a döntésüket” – nyilatkozta Magyari. /Gazda Árpád: Bizalom Magyarinak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./ A 61 éves Andrei Marga professzor 1993 és 2004 között két alkalommal vállalt mandátumot a BBTE élén, 1997–2000 között pedig oktatásügyi miniszterként tevékenykedett. 2004 óta az Akadémiai Tanács elnöki tisztségét tölti be. /Nánó Csaba, Pásztor Krisztina: Marga, a nagy visszatérő. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./2007. december 21.Érdemtelenül kevés visszhangot kapott a romániai magyar sajtóban az a hír, miszerint a BBTE-n esedékes rektorválasztásnak egyetlen jelöltje van: Andrei Marga. Hosszú évek szívós munkájával, az ellenzéki törekvések peremre szorításával az egykori egyetemi reformer Marga „bebetonozta” magát, különböző tisztségek birtoklásával. A kilátások magyar vonalon nem a legbiztatóbbak: talán az egyetlen – kétségkívül pozitív – változás Szamosközi István, az akadémiai tanács eddigi magyar nemzetiségű alelnökének távozása. A régi-új rektor-helyettes, Magyari Tivadar szerint a magyar karok ügyében továbbra sem várható előrelépés, sőt a magyar tagozat talán távolabb került az önállósodástól, mint valaha. Ez tiszta beszéd, csak nem tudni, mi értelme van, hacsak nem tekintjük egyfajta lemondó „szándéknyilatkozatnak”. /Papp Attila Zsolt: Az universitas „chávezesedése” = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./2008. január 3.Andrei Marga egykori rektor újabb mandátumot nyert a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorválasztó szenátusi ülésén. A következő négy évre Magyari Tivadar rektor-helyettes, magyartagozat-vezető megmarad tisztségében. Magyari az ülés után elmondta, a magyar tagozat vezetőit egyhangúlag választották meg. A másik rektor-helyettes a magyar tagozat részéről Márkus András matematikus. Az Akadémiai Tanács alelnöke Nagy László fizikus lett, aki mostanáig az egyetem egyik rektor-helyettese volt. Benedek József történész az Akadémiai Tanács tagja lesz a következő négy évben. Újdonságnak számít, hogy Marga javaslatára hatról kilencre bővítették a rektor-helyettesi tisztségek számát, s az egyik újonnan létrehozott funkciót Szamosközi István pszichológus tölti be. Magyari Tivadar nyilatkozatában hangsúlyozta, a következő négy évben meg kell találni a megoldást a magyar tagozat szakmai-tannyelvi önállóságára. Ennek elmaradásáért azonban ő nem vállal felelősséget. Az új rektor támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek a kisebb létszámú, ezért könnyebben tanítható magyar évfolyamok esetében azt szolgálják, hogy a diákokkal több kérdésben személyesebben foglalkozzanak. Magyari a magyar tagozat alapszabályzata módosítását kezdeményezte, és megbeszélte az új rektorral, hogy a Chartát is olyan értelemben kell módosítani, hogy alapdokumentumként garantálja a szakmai alapú önállóságot. A BBTE-n jelenleg 7200 magyar diák tanul anyanyelvén, ők az egyetem diáklétszámának a 27 százalékát teszik ki. A Margával folytatott megbeszéléseken a felek egyetértettek abban, hogy a magyar tagozat sokat fejlődött, de orvosolni kell a lemaradást az oktatói létszám tekintetében, különösen bizonyos karokon, illetve a vidéki tagozatokon és a magyar tanítóképzőkön. Megteszik az utolsó lépéseket is, hogy a magyar nyelven oktatott tantárgyak teljes körűek legyenek az 59 szakon. /Pásztor Krisztina: Új-régi vezetőség a BBTE-n. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 3./2008. február 14.Telekonferencia-rendszert szerelnek fel a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának amfiteátrumában. Az új felszerelés lehetővé teszi, hogy a gyergyói egyetemisták hallgassák a kolozsvári központban zajló előadásokat, kérdéseket tegyenek fel, közölte Szamosközi István rektor-helyettes. A BBTE programot indított útjára, melynek célja, hogy a kihelyezett tagozatok felszereltsége olyan szintű legyen, mint az egyetemi központé. Most Gyergyószentmiklóson szerelik fel a videokonferencia-rendszert. Gyergyószentmiklóson felújítják és bővítik az egyetem számítógéprendszerét, korszerűsítenek négy előadótermet, minden teremben lesz videokivetítő, számítógép, kibővítik a könyvtárat is. Az egyetem kihelyezett tagozatán ősztől kell indulnia egy újabb szaknak, a topográfiának, és annak jóváhagyásához szükség van az országos minőségbiztosítási rendszer (ARACIS) jóváhagyására. /Balázs Katalin: Gyergyószentmiklós. Fejlesztések az egyetemen. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./2008. augusztus 6.Két évvel ezelőtt a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökei, Hantz Péter és Kovács Lehet saját kezűleg függesztettek ki kétnyelvű, román–magyar táblákat a Babes–Bolyai Tudományegyetem folyosóira. Hantz Pétert szakmailag próbálta elmarasztalni a kolozsvári egyetem, azóta Európa egyik leghíresebb kutatóintézetének, a németországi Heidelbergi Európai Molekurális Biológiai Laboratóriumnak lett a kutatója. Szabadidejében sokat tesz a nyugati sajtó felvilágosításáért. Elmondta, hogy őket Kovács Lehellel együtt egymás után háromszor rúgták ki a Babes–Bolyai Tudományegyetemről. Az első kirúgás 2006. november 27-én volt, öt nappal a táblaügy után, kizárták őket az oktatói testületből. Utána, december 4-én, egy nyilatkozat keretében született erről megerősítő döntés. Ezt követően minisztériumi vizsgálóbizottság érkezett az egyetemre, amely megállapította, hogy nem távolították el őket a tantestületből, az oktatás tehát normálisan folyik. Közben a portások már nem engedték, hogy Hantz Péter megtartsa előadásait, utolsó előadását a Bulgakov kávézóban tartotta. A harmadik kirúgás, amely már megfelelt a jogi követelményeknek, december 20-án volt, azzal a szándékkal, hogy az ezt követő szabadság ideje alatt az üggyel senki ne tudjon érdemben foglalkozni. Hantz Péter társával fellebbezést nyújtott be a Nép Ügyvédjéhez, amire azóta sem érkezett válasz. A Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak. Ezzel párhuzamosan etikai megóvásuk miatt volt egy másik perük is. Ezt Bodó Barna és Hantz Pétert is megnyerte. Az egyetem etikai bizottsága azzal vádolta őket, hogy trehányul vagy egyáltalán nem tartották meg az óráinkat. A bírósági döntés értelmében az egyetemnek vissza kellett vonnia megrovó határozatát. Azóta az egyetem ügyéről a sajtó és a megszólított politikusok révén ma már egész Európa tud. Az Európai Parlamentben sok ember fejében a romániai kisebbségi ügy egyenlő az egyetem-üggyel. Ez a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak köszönhető. Kolozsváron és a marosvásárhelyi orvosi egyetemen is furcsa helyzet állt elő: minél feljebb haladnak az akadémiai ranglétrán, annál nagyobb nemzetárulókat találnak. A pálmát az egyetem rektor-helyettesei viszik el. Élő példa erre Magyari Tivadar, aki nem tiltakozott, amikor a kisebbségi főbiztos, jelenlétében, a multikulturalizmus mintaképének nevezte a Babes–Bolyai Tudományegyetemet. Csucsuja István tanszékvezető Bukarestben állítólag azért lobbizott, hogy Hantz Péterék doktori dolgozatát ne honosítsák Romániában. Kevesen tudják, hogy Szamosközi István javasolta Hantz Péterék kirúgását. Az anyaország felelőssége volt, hogy nem követelte erélyesebben az önálló állami magyar felsőoktatás megteremtését. 2004-ben az RMDSZ-nek még volt egy próbálkozása, hogy a Babes– Bolyain magyar karokat hozzon létre, ezt viszont Salat Levente és Nagy László árulása akadályozta meg. Azt nyilatkozták, hogy ez hibás döntés, hogy ezt a közösség nem is akarja. A BKB felkérésére egy magyarországi cég készíti az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési koncepcióját. /Makkay József: A román multikulturalitás halálos sebet kapott. Beszélgetés Hantz Péter kutatóval, egyetemi tanárral. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. aug. 6./2009. február 3.A nemzeti közösségek fennmaradásának egyik kulcsfontosságú feltétele az önálló, állami finanszírozású, anyanyelvű egyetem megléte. Jól tudják ezt Európa kisebbségei, hiszen mindegyik, körülbelül százezer főnél nagyobb lélekszámú, őshonos nemzeti közösség – mint a spanyolországi katalánok, a dél-tiroli németek, a felvidéki magyarok, a macedóniai albánok, a moldvai gagauzok, a finnországi svédek – kiharcolta magának ezt a jogot. Jól tudja ezt a mindenkori román politikai vezetés is, ezért igyekszik minden eszközzel megakadályozni az állami magyar egyetem újraindítását. Az eszközök közé tartozik az egyetemi oktatók megfélemlítése és megvásárlása is, hangsúlyozta dr. Hantz Péter. A 2006-os táblaakcióval a Bolyai Kezdeményező Bizottság a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult tarthatatlan állapotokra, tágabb összefüggésben pedig az erdélyi magyar felsőoktatás rendezetlen helyzetére hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét. A magyar feliratokat akkor helyezték ki, amikor az egyetem kiállítást rendezett az Európai Parlamentben, ahol azt állították, hogy az intézményben többnyelvű a feliratozás. A kiállítás megnyitójának napján helyezte ki dr. Hantz Péter, néhol közelharc árán, azokat a magyar feliratokat, melyeket aztán a ,,multikulturális” Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetősége azonnal leveretett. Az eset után Hantz Pétert és Kovács Lehelt kirúgták egyetemi állásukból. A táblaügy után akkora volt a felháborodás, hogy sok mindent el lehetett volna érni. Ezt azonban az árulók, a Babes–Bolyai Tudományegyetem volt és jelenlegi magyar rektor-helyettesei (mint például Magyari Tivadar, Nagy László, Szamosközi István) akadályozták meg. Jelenleg dr. Hantz Péter a heidelbergi molekulárisbiológia-laboratóriumban kutató. A Bolyai Kezdeményező Bizottság most dolgozik az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési perspektívájának kialakításán. A tanulmány egyetemfejlesztési, gazdasági, demográfiai és politikai kérdéseket vizsgáló fejezetekből fog állni. Semmilyen körülmény között nem szabad vegyes tannyelvű egyetemet létesíteni. Ezek ugyanis melegágyai a megalkuvó, opportunista vezető réteg kialakulásának. Azt szeretnék, ha a leendő magyar egyetemi hálózat egyik kara Sepsiszentgyörgyre települne, és ha megszabadulhatnának az elrománosítási céllal létrehozott struktúráktól. Dr. Hantz Péter távlati tervei között szerepel egy erdélyi kutatólaboratórium megalapítása. A Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett tevékenységet a www.bolyai.eu honlapon követhetik nyomon, tájékoztatott Hantz Péter. /Puskás Attila: Magyar tannyelvű egyetemért (Interjú dr. Hantz Péterrel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./2009. április 7.Hantz Péter, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt oktatója április 6-án sajtótájékoztatón ismertette azokat az iratokat, amelyek bizonyítékként szolgálhatnak arra vonatkozólag, hogy Szamosközi Istvánnak, a BBTE egyik jelenlegi rektor-helyettesének a doktori disszertációjában három olyan oldal található – a forrás megnevezése és a szerzőktől a közlésre vonatkozó engedély kérése nélkül –, amelyeket eredetileg egy svájci kutató tett közzé évekkel ezelőtt. Fredi Büchel, a Svájcban megjelent könyv szerkesztője, a genfi egyetem tiszteletbeli professzora a Hantz Péternek küldött levélben azt írja: hasonló esetért hazájában a plágiumot elkövető személyt megfosztják doktori címétől és megbüntetik. „Akkor, amikor Bodó Barna felvetette a plágium eshetőségét, az egyetemen bizottság vizsgálta ki az ügyet – amelynek egyik tagja maga Szamosközi volt. Szamosközi akkor azt nyilatkozta, hogy a svájci szerzők könyvét soha nem látta. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem történt plágium. A BBTE tehát igyekezett eltussolni az ügyet. Ezt követően pedig Szamosközi a felsőoktatás minőségét vizsgáló szakbizottság, az ARACIS tagja lett, s ugyanakkor Andrei Marga kinevezte rektor-helyettesnek, habár Szamosközi nem élvezte a magyar kollégák bizalmát. Szamosközi István rektor-helyettes kijelentette: „Nagyon sajnálom, hogy félreértés miatt a dolgozat szerkesztésekor eltűnt a J. L. Paour dolgozatára való hivatkozás. Ugyanakkor felelősséget vállalok a kialakult helyzetért, erre pedig az interneten található könyvészet a bizonyíték. A kétségek eloszlatása végett már elkezdtem könyvem új kiadásának munkálatait, ezt ugyanis már rég kérték diákjaim, mesteri tagozatos hallgatóim, a doktorandusok, pszichológusok. A nemzetközi kritériumok életbe léptetésére vonatkozó magyarázatadásra készen állok. Elítélem viszont egyes személyek azon erőfeszítését, hogy eltorzítsák a dolgokat, s azokat önkényesen értelmezzék egy olyan műszaki hiányosság miatt, amelyekért vállalom a felelősséget” – zárta közleményét a rektor-helyettes. /Nagy-Hintós Diana: Fordulat a Szamosközi nevéhez fűződő plágium botrányban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./ „Őrület, bosszúállás, rosszakarat” – reagált a vádakra Szamosközi István rektor-helyettes, azt állítva, Hantz Péter őt okolja azért, amiért kirúgták az egyetemről, emiatt folytat bosszúhadjáratot ellene. Szamosközi szerint a doktori disszertációjában kifogásolt három oldal olyan, „kétszer kettő, az négy” jellegű alapparadigmákat tartalmaz, amelyek forrását nem kell megjelölni. „Ki fogom adni még egyszer a dolgozatomat, és forrásként fel fogom tüntetni Paour professzort, hogy legyen boldog Hantz” – ígérte Szamosközi. /Pengő Zoltán: Svájci állásfoglalás Szamosközi István plágiumügyében. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./ Emlékezetes, amikor 2007-ben először nyilvánosságot kapott a plágiumügy, Szamosközi István, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese tagadta, hogy felhasználta volna a szóban forgó munkát, sőt kijelentette, soha nem látta a francia kötetet, nem vett át abból semmit, és nem is vehetett, mert nem olvas franciául. /Szamosközi István: technikai hiba történt. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./2009. április 23.Az Oktatási Minisztérium is vizsgálódni fog Szamosközi István, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) plágiummal megvádolt rektor-helyettese ügyében. Az esethez kapcsolódó dokumentumokat Kötő József RMDSZ-es parlamenti képviselő juttatta el a szaktárcához. „Parlamenti képviselőként kivizsgálási joggal nem rendelkezem, számonkérési joggal viszont igen. Az ügyet a minisztérium keretében működő ellenőrző testület fogja kivizsgálni” – nyilatkozta Kötő József. Szamosközi Istvánt, aki a BBTE pszichológiai karának dékáni tisztségét is betölti, Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke vádolta meg plágiummal 2007-ben. A rektor-helyettes doktori disszertációjában nagyrészt szó szerinti fordításban szerepel az 1995-ben, a svájci Delachaux et Niestle kiadónál megjelent L’education Cognitive (Kognitív oktatás) című gyűjteményes tanulmánykötet három oldala. /Pengő Zoltán: Az oktatási minisztérium előtt Szamosközi ügye. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./2009. október 1.Dr. Andrei Marga a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektora szeptember 30-án megjelent az egyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata tanévnyitóján, az új épület elkészült részének avatóján. Fazakas József, a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatának igazgatója azt hangsúlyozta, az egyetem építésének legfontosabb eleme a humán erőforrás biztosítása. A tanévnyitóra eljött még Szamosközi István, a BBTE kihelyezett tagozataiért felelős rektor-helyettes és dr. Rédey Ákos, a veszprémi Pannon Egyetem rektora is. /Fekete Réka: Egyetemi hagyományt teremteni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./2011. március 18.Interjú Benedek Dezsővel, a Georgiai Állami Egyetem professzorával (1950. május 14-én született Kolozsváron. 1973-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem angol–német szakán. 1978-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A Pennsylvania Állami Egyetemen és Tajvanban tanult kulturális antropológiát. The Song of the Ancestors (Az ősök éneke) című doktori disszertációját 1988-ban védte meg. A Georgiai Állami Egyetemen kínai és japán nyelvet, kulturális antropológiát és összehasonlító irodalmat tanít. 1999 óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vendégtanára.)„A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről.” - Minek vagy kinek a hatására választotta hivatásként a kulturális antropológiát? – Azt hiszem, hogy kulturális antropológusnak születtem. Mindig az érdekelt, hogy az emberek milyen nyelvet beszélnek, mit csinálnak, hogyan csinálják? Idővel aztán az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért teszik az emberek azt, amit, és miért úgy csinálják, ahogyan. Én ebben látom az alapvető különbséget a néprajzos és az antropológus között. – Kutatómunkája során vélhetően megismert számunkra egzotikusnak számító kultúrákat is. – Éveket töltöttem el Ausztronéziában, amely Tajvan, Szumátra és Timor háromszögében található. Egy kőkorszaki búvártörzs, a jamik körében éltem megfigyelő résztvevőként, ami azt jelenti, hogy az ember arra törekszik, semmivel ne hasson a törzsre, ellenben tanuljon meg mindent tőlük. Ágyékkötős négy év volt, amit a jamik között töltöttem. – A civilizációból érkező, komforthoz szokott emberként mi volt a legnehezebb kihívás a kőkorszaki életformában? – Az elején a legnagyobb nehézség abból adódott, hogy nemcsak búvárkodni, de úszni is alig tudtam. Persze megtanítottak rá, s nagyon fontos volt, hogy részt vegyek a munkájukban, mert akkor a családommal együtt részt kaptam a munka eredményéből. Engem egy olyan családhoz osztottak be, ahol nem volt fiúgyerek, s mivel a jamiknál csak a férfiak búvárkodnak, ők nem jutottak fehérjéhez. Ennek az oka az, hogy a taburendszer nem engedi, hogy egyszerűen szétosszák a halat – tehát aki nem dolgozik, az nem is kap a zsákmányból. Ez egy ősközösségi társadalom, őskommunizmus-szerű felállás, melyben törzsfőnök, sőt még öregek tanácsa sincs. Mindent a hitvilágban uralkodó tabu irányít, amelyben vakon hisznek. Egyébként ilyen helyen borzasztóan nehéz megélni, rengeteg erőfeszítéssel és veszéllyel jár. Talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy egészséges maradjak. Mindenféle trópusi fertőző betegséget összeszedtem a maláriától egészen a tífuszig, de kigyógyultam belőlük, s folytatni tudtam a munkát. – Hogyan élik meg a jamik azt, hogy keményen meg kell küzdeniük az életben maradásért. Jelen van-e az életükben a stressz? – Nincs. A taburendszer részletesen előírja, mit kell tenni ahhoz, hogy senkinek semmitől se kelljen félnie. Aki tudja, hogy mindent úgy tett, ahogy elő van írva, az teljesen nyugodt. Azt szoktam magyarázni a diákjaimnak, hogy ha megtesszük a maximumot, amit tudásunk szerint meg tudunk tenni, olyannyira, hogy annál jobban már nem tudnánk csinálni, akkor egészen más életet fogunk élni. Természetesen van olyan, ami a taburendszer dacára elkerülhetetlen, mégpedig a halál, s attól rettegnek a jamik. – Meglátása szerint a nyugati társadalomban tudják-e az emberek, hogy a nyugodt élethez elég, ha megteszik a tőlük telhető legjobbat? – Nem tudják. Ez a látásmód a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való áttérés időszakában alakul ki, mikor az egyetlen bizonyosság abból származik, hogy mindent a legjobban csináltam, úgy, ahogy azt tenni kell. Mikor a búzát vagy a kukoricát elvetik, majd kinőtt, és ott van a mezőn, de van még egy-két hónap az aratásig, akkor nincs meg az illúzió, hogy van ráhatásom a dolgokra, hiszen közben akármi történhet: az árvíz elmoshatja, a tűz elégetheti, a sáskák megehetik. Az ember nem tudja elviselni, hogy semmiféle ráhatása ne legyen a helyzetre, ennek ellensúlyozására jelenik meg a mágia. – Akkor a stresszes, szorongó nyugati ember alapvető problémája az, hogy olyan világban él, melyből száműztük a mágiát? – Nem a mágia hiányzik, hanem a hit. Hit nélkül nem lehet semmit sem véghezvinni. Hit nélkül még ez a fizikai realitás is sántít. Mindegy, hogy miben, de ha valamiben annyira hiszünk, hogy soha meg nem kérdőjelezzük, akkor az úgy van. – És hogyan válhat valaki hitetlenből valamiben hívő emberré? – Ez teljesen egyéni. Az ember el kell hogy döntse, hogy ő hinni akar. Ez nagyon egyszerű akkor, ha végiggondoljuk a dolgokat, s rájövünk, hogy ezek nincsenek jól. Mindenki tudja, hogy valami nem stimmel a világgal, az életünkkel, azzal, ahogy érzünk, de megszoktuk, hogy panaszkodunk, s aztán mindent ugyanúgy csinálunk, mint azelőtt. – Ön például miben hisz? – Én hiszek egy hierarchiában, amit lehet istennek vagy akármi másnak nevezni, s meg vagyok győződve róla, hogy ez mindent magában foglal, s rajta kívül más nincs. Elhiszem azt, hogy ez a hierarchia evolutív, hogy könyörületes, szeretetteljes, s én ennek része vagyok éppúgy, mint mindenki más. – Mi az, amit mi, modern emberek eltanulhatnánk a jamiktól? – Nekik az a meggyőződésük, hogy mindig, mindenkinek csak a legjobbat kell adni, mert ezáltal biztosítjuk azt, hogy mi is a legjobbat kapjuk. Náluk ez nagyon szépen működik. Nagyon emberséges, meleg szívű emberek, olyan melegséggel kezeltek engem, mint a saját családom. Sokkal emberségesebb az egymáshoz való viszonyuk, sokkal közelebb állnak a természethez, mint mi, ami számomra nagyon sokat jelentett. Amikor véget ért a kutatás és összepakoltam, akkor volt egy olyan opcióm, hogy ott maradjak. A döntés nem egy perc alatt született meg, napokig rágódtam rajta, hogy ott éljem le a hátralevő életemet, vagy visszatérjek Amerikába, és tegyem, amit kiróttak rám. Végül a sok ígéret volt az, ami visszatérésre bírt, ugyanis ez olyan közösség volt, ahol még nem járt kívülálló, s egy csomó nyelvész és antropológus várta az általam gyűjtött anyagot. – Ön évek óta próbálja felhívni a figyelmet azon kihívásokra, melyek elé a változó világ állítja az erdélyi magyarságot. Miben látja a legnagyobb kihívást? – A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Utána azonban egyre több pedagógus gyakran nem tartotta meg az óráját, nem vette komolyan, nem készült rá. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről. A multinacionális cégeket nem érdekli, hogy milyen diplomád van, magyar vagy-e, vagy román. A multik két-három hónapig tesztelik a tudásodat, s ha látják, hogy nem tudsz, akkor elküldenek. Ezzel van a gond, hogy a diploma névjegykártyává alakul át, leértékelődik, ami pedig igazán számít, az az, hogy tudsz, vagy nem tudsz. Márpedig mi nem tudunk. Mikor felfigyeltem erre e jelenségre és beszélni kezdtem róla az egyetemen, oktatói fórumokon, végigprédikáltam az egész országot, rettenetesen népszerűtlen lettem, sokan meg is utáltak. Az egyik tanszék, ahol nagyon pragmatikusan álltak az általam felvetett problémához, az a pszichológia volt, ahol olyan változásokat vezettek be, melyekről nem is hittem, hogy véghezvihetők, de Szamosközi István professzor megcsinálta. Sajnos ez teljesen lokális, a legtöbb helyen elzárkóztak a változtatástól. Ha ez így fog folytatódni, akkor a magyarok elkezdenek majd átiratkozni román szakra, hátha ott többet lehet tanulni. – Úgy látja tehát, hogy az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyar kultúra fennmaradása? – Előállhat egy olyan helyzet, hogy nem lesz érdemes magyarnak megmaradni, mert abból nem lehet megélni. Ha rossz az oktatás, akkor inkább elmegyek más nyelven tanulni. Manapság átlagosan mindennap kihal egy nyelv valahol a világon. Ez nem azt jelenti, hogy kihalnak az emberek, hanem hogy nem érdemes például baliul beszélni, mert akkor nem tudok megélni csak Balin, de már ott is inkább indonézül beszélnek. Következésképpen, ha nem megyek indonéz iskolába, és nem tanulok meg indonézül, akkor háttérbe szorulok, és nem tudok megélni. Tehát ha a magyar egyetem nem biztosít annyi tudást, hogy azzal meg tudjam keresni a kenyeremet, akkor inkább román iskolába megyek, s nem tudok majd olyan jól magyarul, mint aki magyarul tanult. A nemzet pedig nyelvében él. Ez hamar bekövetkezhet, és mire észbe kapunk, már meg is történt, s ha egyszer megtörtént, akkor visszacsinálni nem lehet. Pengő Zoltán, Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 17.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)„Felemelkedésem” és „bukásom” Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en. A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt. A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is. Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban. Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak. A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől. Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el. 2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet. Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását. Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított. Bolyai-ünnepségek 2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte. Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta. Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni? A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral. Diákcserék Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz. Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt. A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt. Egyeztetés a magyar karokról 2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket. Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment. Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk! Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót Andrei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szovátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére. Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá. A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe. Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.” Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg. Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is. Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot. Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás. Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt: „Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról. Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig. Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.” A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult. Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást. A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására). Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt. A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is. Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba! Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár. 17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja. 18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél. 19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke. Kása Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2016. január 30.Múltidéző – A Professzor köztünk vanA tudományos munkában elért kiválóságnak két meghatározó kritériuma van, egyrészt a kutatási témák és a szakkönyvekben, szaklapokban közölt eredmények időálló aktualitása, másrészt pedig ezeknek az egymást követő pszichológia szakos hallgatókra és kutató-oktató generációkra gyakorolt hatása. Zörgő Benjámin professzor életművében mindkét kritérium hangsúlyosan jelen van. Aktív kutatói éveit kezdetben az állatpszichológiával kapcsolatos kísérletek, később pedig a problémamegoldó gondolkodás és a tanulás kognitív folyamatainak tanulmányozása és modellezése, a motivációs-érzelmi folyamatok megnyilvánulásainak feltárása a döntési helyzetekben, a fogyatékos gyermekek értelmi működési sajátosságainak felmérése, a kreativitás pszichológiai és környezeti meghatározóinak feltérképezése töltötte ki. A felsorolt témakörökben könyveket és egyetemi jegyzeteket írt, a hazai és külföldi rangos szakfolyóiratokban kísérleti tanulmányokat közölt, előadásaiban pedig ezeknek az alkalmazási lehetőségeiről beszélt. Előadásait a saját kutatómunkája eredményeinek átvitele és bemutatása különösen érdekfeszítővé tette. A Professzor tevékenységét bemutató tanulmányok, egyebek között előadásainak újszerűségét emelik ki. Ezért a Professzor előadásain rendszerint zsúfolásig megtelt az előadóterem. Dr. Szamosközi István Zörgő Benjámin (Hosszúrév, 1916. január 31. – Kolozsvár, 1980. február 12.) Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 6.Hogyan lett „fejedelem” Mihály vajda?„Pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek” Bizonyos körökben nem kis felháborodást keltett a Sepsiszentgyörgyi digitális turisztikai tájékoztatóban szereplő mondat, amit az egyik helyi román tanácsos „sérelemként” tálalt, miszerint Mihai Viteazul az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély fejedelmének. Elismerjük, ez a megfogalmazás némileg elüt attól az idealisztikus képtől, amelyben Mihály vajda a három román ország (ebből egyik a 16. századi Erdély lenne) „egyesítőjeként” van megfestve, de sokkal közelebb áll az igazsághoz. Sőt. Az említett tanácsos felszólalása olyan vihart kavart, hogy még Antal Árpád polgármestert is magyarázkodásra késztette, mondván, a vajdára vonatkozó információkat megvizsgálják, és ha hibásak, akkor kijavítják az infópont tartalmát. Némi módosítás valóban szükséges, mert Mihály vajda mindig és mindenütt azt hangoztatta, hogy 1600-ban ő Rudolf magyar király (a címet 1576 és 1608 között viselte) megbízásából tört be Erdélybe. A megfélemlített rendek is Rudolfnak, s neki csak mint helyettesének (locum tenens) tették le az esküt, aki ezután mint „Mihály havasalföldi vajda, ő császári és királyi fenségének tanácsosa, erdélyi helytartója, hadainak Erdélyben és a hozzákapcsolt részekben kapitánya” címeztette és nevezte magát. Az első országegyesítő „A oláh történetírók azt állítják, hogy Mihály Erdély fejedelme volt, s megkoronáztatta magát, azonban ez épp annyira mese, mint az, hogy egyesítette volna Erdélyt Havasalfölddel, s ezzel megalapította volna »Nagyromániát«. Mihálynak ilyen tervei nem voltak, s az erdélyi oláhsággal nem is törődött. Kétségtelen, hogy nagyvonalú ember volt, akit kalandorvére hajszolt arra, hogy minél többre vigye. De oláh nemzeti érzéke nem volt” – írja Asztalos Miklós A történeti Erdélyben (Bp., 1936) – és itt gyorsan megjegyezzük, hogy az oláh megnevezés helyett ma már a román használandó. Az más kérdés, hogy „ő azonban románul (helyesebben szláv nyelven) kibocsátott okleveleiben Havasalföld és Erdély fejedelmének címezte magát” – teszi hozzá Neagu Djuvara román (na jó, makedon) történész A románok rövid története című munkájában (Bukarest, 2008). Mihály vajda 1600-ban már csak azért sem tekinthető Nagy-Románia megalapozójának, mert a korabeli Erdélyt erős túlzás lenne román fejedelemségnek venni. Nagyjából olyan, mintha a mai Franciaországot neveznénk muszlimnak. A három ország egyfajta politikai egységét Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hozta tető alá, öt évvel korábban. „Mihály, Havasalföld »tekintetes és nagyságos vajdája« ekkor veti alá magát s országát Báthory Zsigmondnak, »Erdély, Havasalföld és Moldva fenséges fejedelmének«, letévén neki a hűbéresküt – olvashatjuk Szádeczky Kardoss Lajos Erdély és Mihály vajda története című munkájában (Temesvár, 1893). – Az 1595. május 25-én kötött szerződés szerint Oláhország vajdástól s összes népével örökös urukul s királyukul választják, és ismerik el Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet. Ő erősíti meg ezután a havaselvi vajdát mint helytartóját kard-, buzogány- és dárdaküldés által, s a melléje főtanácsul adandó 12 bojárt. Kiváltságok az ő nevében adatnak; főbenjáró perek hozzá fellebbezendők; Havasalföld az erdélyi országgyűlésekre követeket küld; ezek adót szavaznak meg, miről a vajda számadással tartozik; fizetést a vajdának a fejedelem szab meg. A vajda címereiben nem használhatja a »Dei gratia« kifejezést, s csak családi pecsétjével él, míg az országét a fejedelem használja. A tisztviselők a fejedeleméi, nem a vajdáéi; külföldre követeket a vajda csak a fejedelem tudtával s engedelmével küldhet stb. Zsigmond ezek fejében Havasalföldnek teljes erőből való védelmezésére kötelezte magát. Hasonló szerződést kötött Báthory Zsigmond (1595. jún. 3.) az új moldovai vajdával, Rázván (Rézmán) Istvánnal is, kit az erdélyi sereg a törökhöz pártoló Áron vajda helyébe ültetett. Így e három keleti fejedelemség Erdély fönnhatósága alatt úgyszólván egy államtestté alakult.” De hogy ne csak magyar történészt idézzünk, gyorsan ideszúrunk egy mondatot újra Neagu Djuvara fentebb említett művéből: „Báthori Zsigmond egy személyben Erdély, Havasalföld és Moldva fejedelme lett, a két utóbbi vajdája pedig az ő vazallusa…” Ezen hűségesküjét Mihály később, 1599. június 26-án Báthory András fejedelemnek is megerősítette, miközben hadaival már javában készült Erdély lerohanására. Mézes-mázas ígéreteivel, sűrű fogadkozásaival (az Isten őt oly nyomorúságba süllyessze, hogy eledele fia húsa, itala vére legyen, ha ő az erdélyieket megcsalná – hajtogatta több ízben Báthory követei előtt) azonban úgy el tudta „altatni” hűbérurát, hogy az majdnem elájult a meglepetéstől, amikor hírét vette a vajda beütésének. De nem csak a fejedelmet verte át: Kornis Gáspár, az erdélyi sereg későbbi főparancsnoka is kijelentette, bőrét engedi lenyúzatni, ha Mihály esküszegőnek és hűtlennek bizonyulna… Ma sem tudni, hogy tényleg bízott a vajdában, vagy csak a kezére játszott, de tény, hogy amikor a sellenberki csata elején „engedte elfogatni magát”, sokan árulónak tartották – hogy a következő évben mégis a vajda martalócai koncolják fel; de az már egy másik történet. Mihály Bodzánál, a Tatárhavas-hágón tört be gyülevész hadaival Erdélybe, hogy tudja maga mellé állítani a Báthoryakat joggal utáló és velük szembe bosszúvágyat tápláló székelyeket. (Több mint 300 évvel később a román hadsereg ezt az útvonalat is használta, nagyjából hasonló „diplomáciai előkészítés” után – hogy finoman fogalmazzunk…) Követei révén sikerült is részben a maga oldalára állítani őket, ősi szabadságjogaik visszaállítását ígérvén, úgyhogy a továbbiakban seregének harmadát a székelyek tették ki. Innen, a Béldiek mezejéről indult aztán Nagyszeben irányába, útközben végigrabolva a Barcaságot és Szászföldet, és Sellenberk mellett ütközött meg Báthory jóval kisebb seregével. Az erdélyiek még így is majdnem kicsikarták a győzelmet (csapatai már menekülésbe kezdtek, székely kapitányai vették rá a vajdát a folytatásra), ám a kozák zsoldosok átállása megpecsételte az Erdély Mohácsaként emlegetett csata kimenetelét. Bolyongó egyiptomiak mögött Miután kémei jelentették, semmiféle ellenállásra nem számíthat, a csatatérről bevonult Gyulafehérvárra. De adjuk át a szót a kortárs erdélyi krónikásnak, Szamosközi Istvánnak (1570–1612): „Maga Mihály Gyulafehérvári bevonulása alkalmából nemes vérű, ragyogó, kékesfehér szőrű rác paripán lovagolt. Előtte kötőféken vezettek másik nyolcat, mindet drága arany- és ezüstszerszámmal felkantározva. Ő maga aranyszálakkal átszőtt, fehér selyempalástba és ugyanilyen anyagból készített ruhába volt öltözve. Palástjának szegélyén elöl széles csíkban, több sorban hímzett aranysólymok – családi címerének madarai –, amelyek mintha csőrükkel csipkedték volna egymást. Övén arannyal bevont és piros ékkövekkel kirakott kard függött. Magyar süveggel fedett fejét a baleári daru fekete bóbitájából készült, gazdag tollbokréta ékesítette. Bokáig vörösessárga kordovánbőrből, úgynevezett karmazsinból készült saru fedte a lábát, lába szárát egészen térdig borító sarukötője – ugyancsak sárga selyemből – sorban rávarrott gyöngyöktől csillogott. Ilyen büszke, még ünnepi játékokhoz vagy menyegzőhöz is túl díszes öltözetben lépdelt méltóságteljesen, ezzel a pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek. Ezenkívül nyolc kürtös fújta törökösen hangzó melódiáit, amihez ugyanannyian ércdobokat verve szolgáltatták a kíséretet, valami barbár és fülsértő, hamis harmóniát. Ezek mögött síposok és furulyások tették még ünnepélyesebbé a zsarnok bevonulását. Tíz citerás követte őket, abból a népségből, amelyet bolyongó egyiptomiaknak – köznyelven cigányoknak – neveznek; közvetlenül a vajda előtt ezek haladtak, a csupa barbársághoz képest nem is visszatetsző csoport: piszkosan, fedetlen fővel, úgy, hogy egész testi megjelenésükön és viselkedésükön látszott a szolgai meghunyászkodás és önérzet nélküli félénkség. A lovon ülő vajdát jobbról is, balról is nyolc-nyolc kengyelfutó szolga vette körül, férfihoz nem illő ruhában, futásra készen. Így vonult be kürtöknek, doboknak, mindenféle hangszernek a zengése közepette a György-kapun, és a fejedelmi palota felé tartott. Amerre haladt, bojárok és más hírneves nemesek lovagoltak a nyomában, katonák és fegyveresek hosszú sorától követve. A háború során zsákmányolt, a Báthoryak sárkányfogas címerével díszített fejedelmi zászlókat ott hordozták kibontva a vajda mögött. (…) Mihály bevonulásából azonban, bármily nagyszerű pompával rendezték is meg, hiányzott valami, aminek elsősorban meg kellett volna lennie. Hiányzott az ország lakosságának szerencsekívánása, hiányzott a nép örvendező zúgása, a vidám ünnepi kiáltozás, üdvözlés. Senki sem lengette a karját, senki sem adott kegyes imával hálát az égi hatalmaknak. Nem futott össze a nép, mindenki otthonának falai közé rejtőzött, vagy csak a kapuk és ablakok rácsain keresztül nézte a barbár elhaladását. Gyászos csend borult az egész városra.” Nos, ezt sokféleképpen lehet értelmezni, csak éppen szabad fejedelemválasztásként nem, tehát azt a megfogalmazást, hogy az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély urává, meglehetősen diplomatikusnak érezzük. Persze, korántsem akarjuk ezzel azt sugallni, hogy a magyar történelem minden szereplője makulátlan lett volna, hiszen közöttük is szép számmal találunk hitszegőket, árulókat, becsvágyókat, gyilkosokat, zsarnokokat. Csak éppen nem szabad ennyire felkapni a vizet, ha netán az orrunk alá dörgölik. Kocsis Károly Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. augusztus 9.Székely hazaFalvak és tízesek Értesülünk a háromkötetes históriából, hogy folyamatban van, de az elején tart az Árpád-kori székely településhálózat feltérképezése, a ráépülő késő Árpád-kori bővülés felmérése, ez egyelőre Udvarhelyszéken mutathat fel számottevő eredményeket, az erdővidéki elpusztult Dobó falui ásatásokról beszámolt a sajtó. A Székelyföld mai félezer települése, a kisországnyi terület, az etnikai egyöntetűség magas aránya nemcsak a szülőföldhöz való tartós ragaszkodásra vall, de arra is, hogy gazdaságilag a viszonylagos önállóság magas foka tartotta azt fenn. A 17. századi eleji összeírás (1614) négyszáz körüli települést összesít a székely székekben. Az ún. tízesekről mint vitatémáról nagyon kimértem nyilatkozik Benkő Elek: „A tízes ugyanis mint neve is mutatja nem a település, hanem a törvényes rend szerint élő lakosság szervezeti formája volt mint a polgári és katonai igazgatás alapegysége. E szervezet természetesen figyelembe vette a települések belső tagolódását, így a tízesek utcák, fertályok, illetve különálló szegek vagy éppen a kérdéses településbe beolvadó, eredetileg önálló kis falvak szerint elkülönülve jöttek létre, e folyamat koráról és részleteiről azonban a kutatás mai fokán igen keveset tudunk. A rendszer a 16. század második felében már biztosan létezett.” A történész úgy véli, a fejedelemkori adózás és hadszervezet építette ki, mások korábbi előzményeket valószínűsítenek. A tízes felosztásra különben ókori példákat is bőven ismerünk. No de hányan éltek e középkori falvakban? Földink, a megboldogult Bálinth Gyula átlagosan száz lélekkel számolt, mikor a középkori székelység lélekszámát francia mintára koronként felbecsülte. Pontos adatokkal nem rendelkezünk, a hadköteles férfiak száma ismert a későbbi korokból, így 1614-ből például. Ezt öttel szokták beszorozni. Egyes székek a sűrűbb kisfalvak, mások a ritkább nagyfalvak szerint oszlanak meg (Csík, Gyergyó, Kászon), az átlagos családszámot ennek megfelelően kb. 30 és 90 közé teszik, de vannak óriásfalvak is, Altorja pl. 190 családdal szerepel, Zágon 280-nal. Szamosközi István krónikás úgy tudta, a csíki falvak 100–300 lelket számláltak, és ezt magasnak tekintette. B. Kovács András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-55
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
